mszmp bejegyzései 
ulti
végül is ezt a bejegyzést akár az "elemezzünk együtt" sorozat részének is tekinthetnénk. azonban elemzőinket a frissen nyakunkba zúduló vizuális kampányszennyezés láttán az eke szarva mellől kellett elrángatnunk. így aztán a tőlük megszokott boncmesteri alaposság helyett egy lényegesen szerényebb elemzéssel kell beérnünk.
selejtezésig szigorúan titkos
az elvtársak ismét szorosan összezártak. bár az is lehet, hogy szimplán idióták, és félreértették az ügynöktörvénnyel kapcsolatos feladatukat. talán azt hihették, hogy még mindig az a feladat, hogy az 50'-es, 60'-as, 70'-es, 80'-as évek több százezer ügynökét meg kell védeni a lelepleződéstől. hát most, szólok, nem kedves képviselőink, nem ez volt a feladat. az volt a feladat, hogy egy huszonegyedik századi európai országhoz illőn, szembenézzünk a múlttal, és azt felnőtt férfiak és nők módjára feldolgozzuk. tehát, nem tovább dugdossuk a szennyest, hanem kimossuk, ahogy anyu tanította, és kiteregetjük. de, hogy lássátok kivel van dolgotok, egy esetben hajlandó vagyok visszavonni az idióta jelzőt. amennyiben tisztázásra kerül, hogy 386 parlamenti képviselőből 4 db miért szavazott nemmel, és 184 db miért szavazott tartózkodással. ha azért, mert érintve vannak, vagyis még mindig 188 db mszmp képviselő ül a parlamentben, akkor azt mondom, így van rendben, az elvtársaknak össze kell zárni, hisz illegalitásba vannak már közel 20 éve, és ilyen vészterhes időkben a pártfegyelem a legfontosabb. kész szerencse, hogy a 188 parlamenti ügynöknek megmaradtak régi kapcsolataik, így a magyar sajtó oly hatékonyan hallgatta agyon a tegnap délutáni hírt, amitől bármelyik Komityet Goszudarsztvennoj Bezopasznosztyi-s elvtárs büszke lenne tanítványaira.


